Belépés
Idegenforgalom
A természeti adottságok, a táj szépsége, a történelmi és kulturális értékek sokasága jóvoltából a régióban kiemelkedő szerepe van az idegenforgalomnak. Különösen a vízparti nyaraló, pihenő és a vízi turizmus adottságai kiválóak, a Balaton, a Velencei-tó és a festői Dunakanyar vidékén. A térség gyógy- és termálfürdői szintén sok vendéget vonzanak. A három királyi város, Székesfehérvár, Veszprém és Esztergom középkori történelmi emlékei, műemlék épületei, múzeumai megannyi látnivalót kínálnak. A régióban több európai hírű, középkori eredetű apátság, székesegyház és egyháztörténeti gyűjtemény található. A tatár és török hódítók elleni harc idejéből jó néhány vár maradt fenn, főként a Balaton-felvidéken. Az impozáns, műemlékvédelmi oltalom alatt álló, egykori főúri kastélyok felújítása érdekében jelentős áldozatokat hoztak az elmúlt években. Ennek köszönhetően egyre több közép-dunántúli település kapcsolódhat be a kastélyturizmus révén az idegenforgalomba.
A turizmus ma még jellemzően szezonális, elsősorban a nyári időszakhoz kötődik. Az ország kereskedelmi szálláshelyeinek 20 százalékát azonban így is a régió adja. A közel 65 ezer szálláshelyen évente 6–700 ezer vendég fordul meg. A vendégek fele külföldi, sokan közülük évről évre nálunk töltik szabadságukat.
Az idegenforgalmat kiszolgáló 16 ezer üzletet, közel hatezer vendéglátóhelyet felvonultató kiskereskedelem és vendéglátás éves forgalma meghaladja a 400 milliárd forintot. Ezek mellett nagy jelentősége van a szállításnak, a postának, a távközlésnek, a javítóiparnak, valamint a dinamikusan fejlődő szellemi, pénzügyi-üzleti és informatikai szolgáltatásoknak. A gazdasághoz közvetlenül kapcsolódó tercier ágazatban a térség foglalkoztatottjainak máris több mint egyötöde dolgozik, s ez az arány a közeljövőben vélhetően tovább növekszik.
Felfutóban van a térségben a vadász, horgász, lovas és falusi turizmus. A Balaton és a Velencei-tó térségében egyre több a kerékpárút, újabban golfpályák, rekreációs központok épültek, a kínálati paletta egyre színesebb.














