A régió tájai az ősidőktől lakottak. A történelem előtti idők legfontosabb régészeti lelete, egyben az ország egyik legkorábbi emberi nyoma a vértesszőlősi ősember, aki úgy 350 ezer évvel ezelőtt élhetett a Gerecse hegység barlangjában.

Az ókorban a Dunántúl Pannonia néven római provincia volt. A Székesfehérvár közelében meglepő épségben feltárt Gorsium a tartomány egyik legfontosabb, virágzó városa volt. Értékes római kori leletek kerültek elő Dunaújváros, Adony és Baracs térségéből is.

Nem véletlen tehát, hogy a honfoglaló magyarság vezére, Árpád fejedelem is ezt a gazdag, harmonikusan szép vidéket választotta a letelepedésre a 900-as évek elején. A 10. század utolsó harmadában, vélhetően a hetvenes években jött létre Székesfehérvár, régi nevén Alba Regia, az ország első fővárosa, utóbb évszázadokon át a magyar királyok koronázási és többnyire temetkezési helye is. Hasonló fontossággal bírt az államalapító Szent István szülőhelye, Esztergom, ahol királlyá koronázták és Veszprém, a királynék városa, ahol az első keresztény püspökséget alapították.

A középkorban, a jelentős európai hatalomnak számító Magyar Királyság fénykorában fontos egyházi és világi szerepet töltött be a három királyi város. A 16. században kezdődött, 150 évig tartó török megszállás idején a nemzet fennmaradása volt a tét. A törökkel vívott, hősies harcok emléke néhány, általában sajnos romos állapotban fennmaradt vár.

A török kiűzése után Magyarország több-kevesebb autonómiával a Habsburg Birodalom része lett. A feudális nagybirtokrendszer erősödése mellett megkezdődött a polgári fejlődés, amelyet jól példáz a történelmi városok jellegzetes barokk stílusa, rokokó és szecessziós elemekkel kiegészítve. Székesfehérvár, Veszprém, Esztergom és számos kisváros legszebb épületeit ebben az időben, a 18–19. században emeltették az arisztokraták és a módosabb polgárok. Ebben a korban épültek a térségben szép számban megtalálható főúri kastélyok, nemesi kúriák is.

Ez a gyakran ellentmondásos, de egyértelműen nyugat-európai mintájú társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődés alapjaiban rendült meg a második világháborút követően, az országra kényszerített szocialista rendszer térhódításával. Az erőltetett kollektivizálás és államosítás, az ipari és mezőgazdasági nagyüzemek létrehozása és kizárólagossága, a magántulajdon felszámolása lerombolta a korábbi társadalmi berendezkedést, ám miként ez a szocialista rendszer összeomlása után nyilvánvalóvá vált, nem hozott helyette létre maradandó értékeket.

Mindez rányomta bélyegét az ország, a települések arculatára is. Az újonnan alapított munkásvárosok, városi panel negyedek egyfajta uniformizálást vontak maguk után, sokat ártva a települések hajdani egyedi képének, hangulatának.

A kilencvenes évek elején végbement rendszerváltást követően Magyarország minden erejével igyekszik visszatérni a mindig is követett európai útra. Az elmúlt tíz év látványos eredményeket hozott. Az ország és benne a Közép-Dunántúli Régió a hihetetlen tempójú átalakulás és fejlődés lázában ég. Az ekkora horderejű társadalmi fordulat persze nem könnyű szülés, nehéz vajúdással jár. Nyugat-Európában talán csak a németek érthetik meg ezt igazán, akik maguk is megtapasztalták, milyen következményeket hagyott maga után a szocializmus elvetélt társadalmi kísérlete.