Belépés
Közép-Dunántúli Régió, az innováció régiója
A Közép-Dunántúli Régió Magyarország egyik legváltozatosabb, legizgalmasabb térségét foglalja magában. Székesfehérvár, Veszprém és Esztergom a magyar államiság bölcsői, legrégebbi városai, ezeréves történelmi múlttal, a középkori királyság megannyi emlékével, ereklyéivel, vonzó látnivalókkal.

A régióhoz tartozó három megyén több nemzetközi főútvonal, két autópálya és számos vasúti fővonal fut keresztül. Északon és keleten a Duna a határvonal, a folyó mentén jó néhány jelentős kikötő épült. A kétmilliós főváros, Budapest közelsége szintén jó hatással van a térség fejlődésére.
A Közép-Dunántúli Régióban összpontosul az ország ipari termelésének 22 százaléka. Jelentős az ásványkincs vagyon és a bányászat. A változatos domborzat, a sok hegyvidék ellenére fejlett és változatos a mezőgazdaság is. A Mezőföld az ország egyik legjobb gabonatermő területe, a Balaton-felvidék az ország egyik tradicionális borvidéke. A hegységekben sok az erdő, értékes, európai hírű vadállománnyal.
A régióban található az ország két legnagyobb természetes tava, a már június elején strandolásra alkalmas, turisták százezreitől látogatott Balaton és a Velencei-tó. A három királyi város, Székesfehérvár, Veszprém és Esztergom szintén vonzó idegenforgalmi célpont.
Az infrastruktúra, a lakosság iskolázottsága, az egészségügyi ellátottság, az egy főre jutó GDP lényegesen jobb az országos átlagnál.
A minden szempontból szerencsés és előnyös adottságok révén a Közép-Dunántúli Régió az ország egyik legfejlettebb, viharos gyorsasággal fejlődő térsége, a modernizáció motorja. Mint ilyen, jó szívvel ajánlható a lehetséges befektetők és nem utolsósorban a magyar tájak szépsége iránt fogékony turisták figyelmébe.














