Így gondozd a derekadat ha gamer vagy

Úton-útfélen hallható, hogy a helytelen testtartásnak, így a nem megfelelő ülésnek is, számos negatív következménye van. Az ülőmunkát végzők gyakran panaszkodnak is, hogy állandóan fáj a hátuk. Idővel a nagy videojáték rajongóknál is előbukkan ez a panasz, persze ha nem az ergonomikus gamer székek valamelyikét választják a játszáshoz. Kétségtelen, hogy helytelen testtartásnak előbb-utóbb jelentkezni fognak a negatív következményei, hiszen senki sem jókedvéből panaszkodik.

Mivel a gerincoszlop főleg dinamikus terhelésre (futás, járás) lett „kialakítva”, ezért az állandó ülés nem a legmegfelelőbb számára. Ennek egyik következménye, hogy a nyakizmok görcsössé és merevvé válnak, és sokan a fejüket észrevétlenül előre dőlhetik, ami úgy is maradhat. A vállak is előre eshetnek. A gerincoszlopot tartó hátizmok elgyengülnek, aminek következtében görbületei megváltoznak, és porckorongsérv alakulhat ki. Emellett még ott van a trombózisveszély, az anyagcsere lelassulása, a magas vérnyomás, a depresszió és a cukorbetegség kialakulásának a magasabb szintű kockázata.

Tehát látható, hogy megfelelő ülőalkalmatosság nélkül jelentősen megnövekszik annak a lehetősége, hogy idővel a test egyik másik szervének működésében gondok adódjanak. A virtuális szórakozás kedvelőinek pedig hatványozottan figyelniük kell erre, főleg, ha előfordul, hogy egy újonnan megjelenő videojátékba naponta több órát is beleölnek. Nekik ajánlott az ergonomikus gamer székek közül beszerezni egyet, amiket direkt erre a célra alakítottak ki, hiszen ezek nemcsak a megfelelő kényelemről gondoskodnak a játékhoz, hanem a test megfelelő támasztásáról is.

Mivel általában műbőrből és speciális kialakítással készülnek, ezért jól szellőznek, aminek főleg nyáron veszik hasznát a játékosok. Ugyanakkor a műbőrnek köszönhetően a takarítása is könnyen megoldható. Az ergonomikus gamer székek általában 170 fokban hátradönthetők, így az igazán nagy játékosoknak még alvásra sem kell elhagyniuk a „trónjukat”. A fejlesztők bevallása szerint a sportautók üléseit vették alapul, amikor ezt a széket kialakították.